következő
előző
tételek

Article

A föld és a talaj Európában – Folyamatosan terjeszkedő városi betontenger?

Nyelv megváltoztatása
Article Publikálva / Megjelentetve 2019. 12. 05. Utolsó módosítás 2020. 11. 23.
12 min read
Európa tájképe változik. A városok és infrastruktúráik elfoglalják a mezőgazdasági termőterületeket, feldarabolják a tájképet, valamint hatnak a vadvilágra és az ökoszisztémákra. A táj szétszabdaltságán túl számos egyéb veszély is fenyegeti a talajt és a földet: szennyezettség, erózió, tömörödés, leburkolás, leromlás, sőt felhagyás. Mi lenne, ha újra tudnánk hasznosítani a városok és a városi infrastruktúra által már elfoglalt földterületet, ahelyett hogy mezőgazdasági földeket foglalunk el?

2018-ban az EU földmegfigyelési programja, a Copernicus befejezte az egész Európára kiterjedő feltérképezési munka második fordulóját, amely alapul szolgált az EEA által készített részletes elemzéshez a felszínborításról és részben a földhasználatról az EEA tagállamaiban és együttműködő országaiban6. E Corine (a környezeti információk koordinálása) -program nyomonkövetési eredményei[i] szerint Európa felszínborítása viszonylag állandó 2000 óta: a felszín mintegy 25 %-át szántóterület és állandó növénykultúrák, 17 %-át legelők, 34 %-át pedig erdők borítják. Mindazonáltal a felszínborítás változásait részletesebben szemügyre véve két említésre méltó trend figyelhető meg. 

Először is a városok és a beton infrastruktúrák továbbra is terjeszkednek. Bár a mesterséges felületek az EEA szélesebb értelemben vett területének kevesebb, mint 5 %-át borítják, jókora terület – valamivel kisebb mint Szlovénia – mégis le lett burkolva (beton és aszfalt borítja) 2000 és 2018 között. Jó hír, hogy a mesterséges felületek növekedésének üteme lelassult, a 2000 és 2006 közötti 1086 km2/év értékről a 2012 és 2018 közötti 711 km2/év értékre.

Másrészt a legnagyobb területvesztést a mezőgazdasági földterületeknél figyelték meg, ami főként a városok növekedésének és a mezőgazdasági termelésből való kivonásnak tudható be, míg az erdők összterülete állandó maradt. A szántók, legelők és természetes gyepterületek összterületének csökkenése nagyjából megfelelt a mesterséges felületek növekedésének. És mivel Európa városainak többségét termékeny földterületre építették és ilyen területek övezik, gyakran a mezőgazdasági termőterületeket foglalják el és burkolják mesterséges felületekkel. Szerencsére a mezőgazdasági földterületek csökkenése jelentősen lassulni látszik, és a 2012–2018-as időszakban majdnem meg is állt.

A városi népesség és a városok tovább növekednek

 

Ma az európaiak majdnem háromnegyede városi térségekben él. 2050-ig Európa városi népessége várhatóan további 30 millió fővel[ii] fog nőni. További lakásokat és infrastruktúrát (pl. utakat, iskolákat, vízkezelési hálózatokat és hulladékkezelő létesítményeket) kell majd kiépíteni, hogy ellássák Európa növekvő össznépességét és városi lakosságát.

Nem a népességnövekedés az egyetlen mozgatórugója a városok növekedésének és a területfoglalásnak, valamint az ahhoz kapcsolódó talajromlásnak. Szerepet játszik a növekvő jövedelmi szint is, mivel az gyakran nagyobb házakban, több nyaralóban és tengerparti szállodában, valamint több kereskedelmi és ipari létesítményben jelenik meg, hogy kielégítsék a növekvő fogyasztói keresletet . A városi területek növekedése és az infrastruktúra bővítése sok tekintetben növekvő számú társadalmi és gazdasági előnnyel jár, amit sok európai élvezhetett az elmúlt évtizedekben. Néhány ilyen életmódbeli változás azonban tartósan negatív hatású, nemcsak a vidéki térségekre és a természetes tájra, hanem a városképre is.

Egyre szabdaltabb  tájak

 

A 2012 és 2015 közötti lassulás ellenére a tájkép szétszabdaltsága még mindig nő[iii] az EEA 39 országában, ami különösen a vidéki térségeket és a ritkán lakott területeket sújtja.

A közutak és a vasútvonalak összekötik az embereket, a városi és vidéki térségeket, azonban gyakran fizikai akadályokat állítanak a vadvilág és a növények terjedése elé. Mivel a városi térségek és támogató infrastruktúráik a tájra is kiterjednek, kisebb részekre szabdalják az élőhelyeket. Az ezeken az egyre kisebb területeken élő fajok kénytelenek kevesebb erőforrással és korlátozottabb génállománnyal élni. Amikor egy állatpopuláció mérete kritikus szint alá esik, a fajok kihalhatnak az adott területen. Ezért sok faj csak a vidéki vagy védett területeken található meg. Sok vadon élő állat meg is sérül vagy elpusztul, amikor megpróbál átkelni az akadályokon, például az autópályákon. 

A tájkép szétszabdaltságával számos uniós politika foglalkozik, beleértve a 2020-ig tartó időszakra szóló átfogó EU biodiverzitás stratégiát[iv] is, amelynek célja a biodiverzitás csökkenésének megállítása volt. Ezt a stratégiát helyi szinten konkrét intézkedések támogatják, mint például a zöld infrastruktúra[v] létrehozása, amely a természeti és természetközeli területek stratégiailag megtervezett hálózata a fajok mozgásának és terjedésének elősegítésére a területen. Ennek kapcsán számos európai ország épít átkelőhelyeket – alagutakat vagy hidakat - a vadvilág számára lehetővé téve a fajok számára, hogy átkeljenek az autópályákon és a csatornákon. Az átkelőhelyek és a fajok térségbeli elhelyezkedésétől függően ezek az átkelőhelyek valódi változást jelentenek helyi szinten. A nyílt tájon telepített sövények és fasorok szintén elősegítik az élőhelyek összekapcsolását, miközben csökkentik az egyéb veszélyeket, például a szél által okozott talajeróziót, az ún. „deflációt”. 

A táj szétszabdaltsága még a védett területeken is bekövetkezik. Azonban a nem védett területekhez képest érezhetően kisebb a szétszabdaltság azokon a védett területeken, amelyek az EU Natura 2000 hálózatának részei, ami azt jelzi, hogy a jól megvalósított természetvédelmi intézkedéseknek pozitív hatása van. 

Amikor a mezőgazdasági területet felhagyják

 

Sok más környezetpolitikai kérdéshez hasonlóan a táj szétszabdaltsága is dilemmát vet fel. Egyrészt a közlekedési hálózatok bővítése szétszabdalja a tájat, és további terhelést jelent az ökoszisztémákra, ideértve a szennyezést is. Másrészről a közlekedési hálózatok gazdasági lehetőségeket teremtenek (pl. munkahelyeket az idegenforgalomban, az iparban vagy a gazdaságokban) a vidéki közösségek számára, amelyek erősen függenek a mezőgazdaságtól, és érinti őket a földek  művelésének megszüntetése. 

Bizonyos vidéki közösségek számára a földterületek művelésének megszüntetése lényeges ügy, különösen a távoli területeken, ahol a helyi gazdaság erősen függ a nagyrészt mezőgazdasági kistermelők által, alacsony termelékenységgel végzett mezőgazdasági tevékenységektől. Ezekben a közösségekben a fiatalabb nemzedékek is inkábba a városokba költöznek,  a kisüzemi gazdálkodás pedig küzd, hogy gazdaságilag versenyképes legyen a strukturáltabb intenzív agrárpiacon. Az elkövetkező 20–30 évben várhatóan jelentős mezőgazdasági földterületen fogják abbahagyni a termelést[vi] Európa különböző részein. 

A nem művelt területeken növekedésnek indul a vegetáció, beleértve az erdőket is, és a növényzet elfoglalja a felhagyott területet. Azonban a több évszázados extenzív területgazdálkodás, például a juhok és kecskék legeltetése miatt a természetes visszatelepülés gyakran kevesebb fajjal rendelkező ökoszisztémák kialakulásához vezet. Az EU élőhelyeinek és fajainak megőrzése érdekében ezért gyakran jobb a mezőgazdasági termelők támogatása az extenzív, magas természeti értékű mezőgazdaság folytatásában. Az új ösztönzők, például a jövedelemforrások diverzifikálása (pl. idegenforgalom) vagy a kiváló minőségű élelmiszertermékek felára, segíthetnek e trendek megváltoztatásában.

Az intenzív földhasználat befolyásolja a talajt és annak funkcióit

Egyrészről az urbanizáció, a növekvő népesség és a bővülő gazdaság, másrészről pedig a földterületek felhagyása ahhoz vezetett, hogy Európában több ember él kisebb területen, és függ kisebb területtől. Miközben egyes területek elnéptelenedéssel és csökkenő mezőgazdasági és gazdasági tevékenységgel szembesülnek, más területeken – városi és mezőgazdasági területen egyaránt – egyre intenzívebb használat folyik.

A talajban szinte láthatatlan kölcsönhatásban van egymással a rendkívül sokféle, talajban élő organizmus, a növényekből és gyökerekből származó szerves anyagok és az időjárás hatására a sziklákból és üledékekből kimosódó anyagok. Ez a földkérget borító érzékeny bio-ásványi réteg önálló ökoszisztémának tekinthető. Az intenzív földhasználat jelentős mértékben és többféle módon befolyásolhatja a talajt és annak funkcióit, ideértve a talaj leburkolását, erózióját, tömörödését és szennyeződését. 

A burkolt – épületekkel, aszfalttal vagy betonnal – borított talaj egyebek mellett elveszíti képességét a víz elnyelésére és megtartására, illetve élelmiszer termelésére. A nehézgépek használata megváltoztathatja a talaj szerkezetét, és tömörebbé teszi azt, csökkentve a levegőt és a vizet a talaj azon rétegeiben, ahol a növények gyökerei vizet és tápanyagokat vesznek fel, és ahol a talajban élő állatok és mikroorganizmusok lebontják a szerves anyagokat. A burkolt vagy erősen tömörített talaj kevesebb vizet nyel el, ami viszont növeli a felszíni elfolyást, a talajeróziót és az árvizek kockázatát.

A magasabb termelékenység gyakran a szintetikus műtrágyáktól és növényvédő szerektől függ, valamint bizonyos mezőgazdasági gyakorlatoktól, amelyek eróziót és elszennyeződést eredményezhetnek. Például a monokultúrás kukoricatermelés növelheti az eróziót. A termőréteg eróziója csökkenti a terméshozamot, ennélfogva befolyásolhatja a mezőgazdasági termelők jövedelmét. Az erózió kihathat a biodiverzitásra is, mivel a termőréteg rejti a legnagyobb diverzitásban és sűrűségben a talajlakó szervezeteket. Egyes becslések[vii] szerint a víz által okozott talajerózió jelenleg átlagosan 1,6-szer magasabb, mint a talajképződés átlagos üteme az EU-ban. A talajerózió fontos forrása a szél és a betakarítással okozott talajvesztés is. 

Ugyanígy az ásványi műtrágyák túlzott használata kadmiummal szennyezheti a talajt (lásd a „Talajszennyezés: az iparosodás rendezetlen öröksége” című dokumentum/tanulmány), és befolyásolhatja a talaj ökoszisztémájának működését (lásd a „Talaj: élő kincs a talpunk alatt” című tanulmány). A talajerózió vagy az áradások miatt a szennyező anyagok bekerülhetnek a vízfolyásokba, beszivároghatnak a felszín alatti vizekbe, és ott továbbterjedhetnek. Vagy a hulladékkezelési gyakorlatok – például a hulladéklerakás vagy a szennyvíz földekre történő kijuttatása – miatt szennyező anyagok, köztük mikroműanyagok kerülhetnek a talajba. Európában az ipari szennyezést uniós jogszabályok szabályozzák, és ezeknek köszönhetően ez a szennyezés jelentősen csökkent. Ennek ellenére az ipari létesítmények szennyezőanyag-kibocsátásuk egy részét a földekre juttatják. Az EEA és az Európai Bizottság által kezelt webportálon (Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és szállítási Nyilvántartás[viii]) közzéteszik az összes információt a nyilvántartásban szereplő 30 000 létesítményről és 91 szennyező anyagról, hogy az egyes létesítmények mennyi és milyen szennyező anyagot bocsátanak ki. Az ismert és szabályozott szennyező anyagok mellett az utóbbi években egyre nagyobb aggodalomra adtak okot az új szennyező anyagok, például a növényvédelemben használt, a környezetben tartósan megmaradó szerves vegyi anyagok,  amelyek szennyezik Európa talaját. A lehetséges hatásoktól függően nagy valószínűséggel új intézkedésekre lesz szükség a környezet és az emberi egészség védelme érdekében. 

A szennyeződés nem mindig helyi szennyező forrásokhoz kötődik. A szél és az eső légszennyező anyagokat juttathat el még a világ legnehezebben elérhető részeire is. Hasonlóan a tavakban és az óceánokban zajló folyamatokhoz: amint a szennyező anyagok bejutnak a talajba, idővel felhalmozódhatnak, és befolyásolhatják ezeket az ökoszisztémákat.

A természeti területek megőrzése és összekapcsolása, a városi területek újrafelhasználása és újrahasznosítása

 

Az olyan értékes és korlátozott erőforrások esetében, mint a föld és a talaj, az egyetlen életképes opció leromlásuk megakadályozása és fenntartható használatuk.

Az EU a fenntartható fejlődési célokkal összhangban arra törekszik, hogy 2050-re összességében már ne nőjön a kisajátított területek nagysága.   A városi terjeszkedés korlátozásának egyik egyértelmű módja a meglévő városi tér jobb kihasználása. Ma a területek újrahasznosítása és sűrítése (például egy régi ipari terület felhasználása az infrastruktúra vagy a város bővítésére) csak egy töredékét, 13%-át teszi ki az új fejlesztéseknek (lásd az EEA-mutatót[ix] és a terület-újrahasznosítási áttekintőt[x]), a művelésből való kivonás pedig továbbra is problémát jelent (lásd a művelésből való kivonásra vonatkozó adatok áttekintőjét[xi]). Európa területfejlesztőinek, különösen a városfejlesztőknek kulcsszerepet kell játszaniuk a városok terjeszkedésének megállításában azzal, hogy kompakt, de zöld városokat terveznek, ahol a legfontosabb kényelmi szolgáltatások gyalog elérhetőek, vagy a közlekedési rendszereket úgy tervezik meg, hogy csökkenjen az utazási távolság és idő, illetve kiterjedt zöld infrastruktúra hálózatot alakítanak ki, amely összekapcsolja az összes természeti területet a kontinensen.

E tervek megvalósítása érdekében az érdekelt felek széles körét be kell vonni, és foglalkozni kell a legfontosabb kormányzási kérdésekkel (lásd a „Kormányzás – Közös fellépés a fenntartható területgazdálkodás érdekében” fejezetet).

 



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Permalinks

Geographic coverage

Temporal coverage

Tags