Haladás a tiszta és intelligens mobilitás felé

A közlekedés meghatározó szerepet játszik életmódunk formálásában is: ételeinket, ruháinkat és a háztartásainkban keletkező hulladékot is szállítani kell, amely befolyásolja a termékkínálatot és a fogyasztást is; a közlekedési hálózatot ezenfelül munkába, iskolába, színházba és vakációra menet is használjuk. Napjainkban a nagysebességű vasúti összeköttetések révén az ingázók naponta nagy utat tehetnek meg munkába menet, lehetővé téve az emberek számára, hogy munkahelyüktől több száz kilométerre lakjanak.

Ugyanakkor a jelenlegi közlekedési modellnek van egy hátulütője is. A közlekedési ágazat jelentős negatív hatást gyakorol a környezetre és az emberi egészségre. A közlekedés felelős az EU üvegházhatású gáz kibocsátásainak egynegyedéért; légszennyezést, zajszennyezést és élőhely-feldarabolódást okoz. Konkrétabban, Európában ez az egyetlen főbb gazdasági ágazat, amelyben az üvegházhatású gázok kibocsátása 1990 óta növekedett. Emellett a közlekedés járul hozzá leginkább az egészségre káros és környezetszennyező nitrogén-oxidok kibocsátásához. A közúti közlekedés az egyik fő forrása a környezeti zajszennyezésnek Európában.

A közlekedés iránti kereslet tovább növekszik

Napjainkban a közlekedés iránti kereslet Európában jelentősen meghaladja a 2000. évi mértéket, és a várakozások szerint tovább növekszik. Az Európai Bizottság becslése szerint 2050-re a személyszállítás várhatóan több mint 50%-kal, míg a teherszállítás 80%-kal fog növekedni a 2013. évi szinthez képest.

Más kihívások is előttünk állnak. Európa közlekedése nagymértékben kőolajfüggő. A kőolajfogyasztás nem csupán üvegházhatású gázokat és légszennyező anyagokat bocsát ki a légkörbe,így hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, hanem az európai gazdaságot is sebezhetőbbé teszi a globális energiaellátás és a világpiaci árak ingadozásaival szemben.

Ráadásul a közlekedés gazdaságunkban és életszínvonalunkban betöltött központi szerepe ellenére sem szentelünk elég figyelmet annak, hogy az európai közlekedési infrastruktúrát felkészítsük az éghajlatváltozás által előidézett kihívásokra. Vajon Európa vasúti és közúti infrastruktúrája képes-e megbirkózni a magasabb hőmérséklettel? A közlekedési szolgáltatások kimaradása — vulkáni hamu levegőbe kerülése, elárasztott utak vagy szélsőséges időjárás által megrongált vasúti sínek miatt — komoly következményekkel járhat az utazók, a napi ingázók és az üzleti vállalkozások számára, amelyek hatása jóval túlterjed a közvetlenül érintett szektorokon.

A közlekedési rendszert is hozzá kell igazítani Európa lakosságának változásaihoz. Hogyan igazíthatjuk a közösségi közlekedést egy egyre idősödő népesség mobilitási igényeihez?

Nem elegendő a műszaki újítás

Az elmúlt évek során az Európában eladott új gépkocsik és furgonok egyre energiahatékonyabbak lettek. Megtett kilométerenként kevesebb üzemanyagot fogyasztanak és a régebbi modelleknél kevesebb szennyező anyagot bocsátanak ki. A szigorúbb politikai intézkedések is közrehatottak ezen előnyök elérésében. Mindazonáltal az utakon közlekedő járművek száma és az általuk megtett távolság tovább nő. Az előzőekhez hasonlóan a repülőgép-hajtóművek hatékonyabbá váltak, de több utas repül és utazik nagyobb távolságokra.

A műszaki fejlődéssel elért növekvő hatékonysági eredmények nem törik meg az ágazat fosszilis üzemanyagoktól való függőségét, és nem szüntetik meg annak környezeti hatásait. Még az autómotorok terén elért közelmúltbeli hatékonyság-javulásokat követően is, ténylegesen csupán az elhasznált üzemanyag legfeljebb egynegyede szolgál a jármű mozgatására. A fennmaradó rész hő- vagy mechanikai veszteségként vész el, vagy kiegészítő tevékenységekre használják. Ezenfelül a hivatalos üzemanyag-hatékonysági statisztikák közelmúltbeli javulását is kétségbe vonták. Jelentős eltérés tapasztalható a tényleges vezetés és a laboratóriumi körülmények között elvégzett tesztek során megfigyelt üzemanyag-fogyasztásban.

Végül ez a kérdés nemcsak autókról, repülőgépekről, hajókról vagy üzemanyagokról — a közlekedési rendszer különböző alkotóelemeiről — szól, hanem arról is, hogy az embereket és az árukat egyszerű, biztonságos és hatékony módon kell egyik helyről a másikra szállítani. Tiszta, intelligens és átfogó „mobilitási” rendszert kell létrehoznunk, amely a felhasználói igényekhez szabott szolgáltatás kínálása révén kielégíti a mobilitási elvárásokat.

A mobilitási igény meghatározása: alapvető-e vagy netán veszélyt jelent?

Ez az igény az életmódunk szerint eltérő lehet. Azok az emberek, akik kompakt városokban élnek, ahol minden megközelíthető gyalogosan, kisebb valószínűséggel használnak személygépkocsit. Az üzemanyagárak, a lakás- és munkaerőpiacok, a jövedelemszintek és a banki kölcsönök alacsony kamata mind olyan tényezők, amelyek befolyásolják, hogy mennyit és hogyan utazunk, illetve hogy hogyan érkeznek meg hozzánk az általunk fogyasztott áruk. Még a topográfia is befolyásolhatja a közlekedési eszköz megválasztását.

A piacok globalizálódása (pl. a globális kereskedelem és utazás) nem következhetett volna be kiterjedt közlekedési hálózatok nélkül. A világgazdaság a közlekedési igényekkel együtt nőtt, egymás növekedését táplálva. Napjaink globalizált világában a fogyasztók olyan termékeket vásárolhatnak meg, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még nem is szerepeltek a kínálatban, és amelyeket most egészen a küszöbükig szállítanak. Életszínvonalunk és fogyasztási elvárásaink ennek megfelelően változtak. Arra számítunk, hogy olcsó paradicsomot találunk a szupermarketek polcain és egész évben megfizethető nyaralásra mehetünk. Ne féljünk feltenni magunknak a kérdést: valóban szükségünk van-e mindezekre a szállítási szolgáltatásokra?

A mobilitási igény különböző módon mérhető fel. Először is az utazás alapvető szükséglet vagy csak kellemes élvezet? Elkerülhető-e? Másodszor, az utazáshoz választható-e környezetkímélőbb közlekedési mód, mint például vonat a repülőgép helyett, vagy közösségi közlekedés az autó helyett? Végül: fejleszthető-e az adott közlekedési mód?

Az Európai Unió közlekedéspolitikái többek között ezekre a „kerüld el, válts másikra és fejleszd” elvekre építenek. Számos alkalmazott intézkedés célja az, hogy elősegítse a közlekedési ágazat negatív hatásainak visszaszorítását. Ide tartoznak az üzemanyagokra kivetett adók, az autópálya- és egyéb útdíjak. Ezek a „szennyező fizet” elven alapulnak. Az ilyen intézkedések rendszerint a környezeti hatások csökkentését célozzák. Például a magasabb adók és útdíjak növelhetik a járműhasználati költségeket és ez a kereslet csökkenéséhez vezethet.

Sajnos a felhasználók által a közlekedési szolgáltatásokért jelenleg fizetett ár nem tükrözi a környezetvédelemre és közegészségügyre gyakorolt hatások teljes költségét. A szén-dioxid árak, a világpiaci kőolajárak és a személygépkocsi árak általában túl alacsonyak ahhoz, hogy erős jelzéseket adjanak a felhasználók és befektetők számára.

Ezenfelül az árakat a közlekedési támogatások is torzíthatják. E támogatásokat Európában továbbra is széles körben alkalmazzák. Egyes esetekben a támogatások célja a tisztább közlekedési módok népszerűsítése. Ide tartoznak például a közösségi közlekedésre nyújtott támogatások. Más esetekben (például a cégautókra adott adókedvezmények, a nemzetközi repüléssel vagy hajózási üzemanyagokkal kapcsolatos adómentességek, valamint a dízel és a benzin eltérő adózása) a támogatások káros hatással járhatnak a környezetre és egy fenntarthatatlan fejlődési pályán rekeszthetik meg a közlekedési rendszert.

Mobilizációs ötletek, politika és források

A közlekedési módok és üzemanyagok jelenlegi kombinációja egyszerűen nem tartható fenn. A döntés rajtunk áll: határozhatunk úgy, hogy egy tiszta, elérhető, koherens, az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes mobilitási rendszert építünk ki, amely nagy mértékben hozzájárul életszínvonalunk és jóllétünk növeléséhez.

A tisztább és intelligensebb közlekedés ugyanis ténylegesen kielégítheti az európai mobilitási igényeket, ugyanakkor számos közegészségügyi haszonnal is járhat. Ide tartozik a tisztább levegő, a kevesebb baleset, a kisebb torlódás és a kisebb zajszennyezés. Lehetőség szerint az aktív mobilitási módokra, például a gyaloglásra és kerékpározásra való átállás ösztönzése más egészségügyi problémák csökkentéséhez is hozzájárulhat. Elég, ha csak a szív- és érrendszeri megbetegedésekre és az elhízásra gondolunk.

Egyértelmű, hogy Európa közlekedési ágazatának dekarbonizációjához (szén alapú energiafogyasztásról való letéréshez) idő kell. A dekarbonizáció megvalósítása több intézkedés kombinációját igényli, ideértve a jobb várostervezést, a műszaki fejlesztéseket, az alternatív üzemanyagok szélesebb körű használatát, az erősebb árjelzéseket, az innovációs kutatást, az élvonalbeli technológiák folyamatos átvételét és a meglévő szabályok szigorúbb végrehajtását. Ezenfelül az is szükséges, hogy az összes infrastrukturális beruházás és politikai intézkedés ezt a célt szolgálja.

Európa szénfüggő közlekedési ágazatának tiszta és intelligens mobilitási rendszerré való átalakítása óriási feladatnak tűnhet. Ugyanakkor megvalósítható, és tudjuk, hogyan érjük el. Ez szükséges is, ha figyelembe vesszük a jelenlegi közlekedési rendszernek a környezetre és a közegészségügyre gyakorolt hatásait. Én ezt személy szerint egy izgalmas lehetőségnek tekintem arra, hogy jobb és tisztább jövőt építhessünk.

Hans Bruyninckx

EEA ügyvezető Igazgató