Az éghajlatváltozás mérséklése

2014-ben a globális hőmérséklet 0,69°C-kal volt magasabb a 20. századi globális átlaghőmérsékletnél. A tudósok egyetértenek abban, hogy a felmelegedést az üvegházhatású gázok okozzák, amelyek főként a fosszilis tüzelőanyagok emberi tevékenységek során történő elégetésekor jutnak a légkörbe. Ez a felmelegedés vezet az éghajlatváltozáshoz. Az ipari forradalom óta a légkörben jelenlevő üvegházhatású gázok mértéke folyamatosan emelkedik.

Az üvegházhatású gázok, például a széndioxid (CO2) és a metán természetes úton és az emberi tevékenység következtében is kibocsátásra kerülnek. A fosszilis tüzelőanyagok elégetése növeli a természetes módon a légkörben található szén-dioxid mértékét. A világméretű erdőirtások felerősítik ezt a jelenséget a fák számának csökkenésével, amelyek elnyelik a légkörből a szén-dioxidot. Emellett a mezőgazdaság és a nem megfelelően kezelt hulladéklerakók nagy szerepet játszanak a metán kibocsátásában. A fosszilis tüzelőanyagok elégetése révén további légszennyezést okozó anyag, például dinitrogén-oxid, kén-dioxid és finom részecskés anyag jut a légkörbe. Egyes szennyezőanyagok szerepet játszanak az éghajlatunk felmelegedésében (vagy, például az aeroszolok esetén, annak hűtésében).

A légkörben történő megmaradásuk és a koncentrációk helyhez nem kötött hatása miatt e gázoknak a Föld éghajlatára gyakorolt hatása globális kérdés. Ez azt jelenti, hogy a kibocsátás mérsékléséről való globális megállapodás létfontosságú annak érdekében, hogy megelőzzük az éghajlatváltozás további gyorsulását.

Az éghajlatváltozásra vonatkozó globális megállapodás

Ebben az évben az ENSZ 1992. évi Éghajlatváltozási Keretegyezménye Részes Feleinek Konferenciája (COP) Párizsban fog ülésezni, hogy összehangolja az éghajlatváltozásra adandó nemzetközi politikai válasz aktuális lépéseit. Két évtizednyi tárgyalásokra építve, a COP21 (a Részes Felek 21. konferenciája) az éghajlatváltozásra vonatkozóan egy ambiciózus, jogi kötőerővel rendelkező és világméretű megállapodást kíván létrehozni, amely minden ország által betartandó célokat határozna meg az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatban. A megállapodásban várhatóan az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodással kapcsolatos célok és teendők is szerepet kapnak, különösen figyelemmel a veszélyeztetett fejlődő országokra.

Az Európai Unió eredményes erőfeszítéseket tesz az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére. Az EU ugyanis várhatóan eléri az egyoldalúan vállalt 20%-os csökkentési célját (1990-hez képest) már a kitűzött 2020-as határidő előtt. Sőt, az EU célja 2030-ra az uniós kibocsátás legalább 40%-os csökkentése, és 2050-ig gazdaságának további szénmentesítése. Azonban az EU kibocsátásának és a világméretű kibocsátásban való részesedésének csökkenése ellenére a globális kibocsátás továbbra is nő.

Kormányzati politikák és a célok kijelölése

2009-ben a felek Koppenhágában tartott 15. konferenciáján (COP15) megállapodás született azon törekvés tekintetében, amely szerint a globális felmelegedés az iparosodás előtti szinthez képest nem haladhatja meg a 2°C-ot. A COP21 „új eszközt” kíván elfogadni, amely ezt a korlátot 2020-tól megvalósítandó intézkedések formájában fogalmazza meg. A jelenlegi éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás mellett az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett erőfeszítések és az éghajlatváltozásnak ellenálló, alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalomba és gazdaságba történő átmenet előmozdítása jelentős szerepet fog játszani ebben a nemzetközi megállapodásban.

A COP21 előtt felkérték a nemzeti kormányokat, hogy hozzák nyilvánosságra azokat az intézkedéseket, amelyeket az új globális megállapodás égisze alatt vállalni kívánnak – vagyis az ún. tervezett nemzeti hozzájárulásaikat. Az Európai Unió és a tagállamai már beterjesztették a saját tervezett nemzeti hozzájárulásukat, amelyben vállalták az üvegházhatású gázok hazai kibocsátásának az 1990-es szinthez viszonyított legalább 40%-os csökkentését 2030-ig. E kötelező erővel rendelkező célt az EU egésze fogja elérni. Ez a cél összhangban áll azzal az uniós céllal is, hogy az üvegházhatású gázok uniós kibocsátását az 1990-es szinthez képest 85–90%-kal csökkenti 2050-ig. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye keretében a COP21 előtt összefoglaló jelentést kívánnak készíteni e vállalásokról.

A vállalások teljesítése érdekében a kormányoknak hatékony szakpolitikákat kell megalkotniuk és bevezetniük. Például az Európai Unió kibocsátás-kereskedelmi rendszere központi szerepet játszik az éghajlatváltozás mérséklése iránti törekvésekben. Ez mintegy 12 000 erőmű és ipari üzem kibocsátását korlátozza 31 országban azzal, hogy felső határt szab az általuk kibocsátható üvegházhatású gázok teljes mennyiségének, és ezt a határértéket idővel csökkenti. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy 2030-ban a kibocsátáskereskedelmi rendszer szerinti kibocsátások a 2005-ös szintnél 43%-kal alacsonyabbak legyenek. A vállalatok vásárolhatnak kibocsátási egységeket, és értékesíthetik is azokat, és egy év elteltével a teljes kibocsátásuknak megfelelő egységet kell visszaadniuk a hatóságoknak, máskülönben magas bírságokkal kell szembenézniük. A rendszer pénzben kifejezett értéket rendel a szén-dioxid-kibocsátáshoz, előnyhöz juttatva azokat, akik csökkentik kibocsátásukat. Ez a tiszta, alacsony széndioxid-kibocsátású technológiákba történő befektetést is ösztönözni kívánja.

A kormányok által a szennyező feleknek közvetített üzenet egyértelmű: a kibocsátás csökkentése nem csak kíméli a környezetet, hanem jó üzletet is jelent.

Az energia és az anyagok felhasználása

Az ipari tevékenység környezetre gyakorolt hatása jellemzően az energiafelhasználásból, a vegyi gyártási folyamatokból és az ipari termelés során az erőforrás-felhasználásból fakad. Egészen a legutóbbi időkig az volt az uralkodó nézet, hogy a nagyobb gazdasági jólét és növekedés nagyobb negatív környezeti hatásokkal jár. Ugyanakkor az utóbbi két évtizedben egyes fejlett országok elkezdték megtörni a gazdasági növekedés, valamint az energia és anyagok felhasználása közötti fenti összefüggést. Ezek az országok kevesebb anyagot és energiát használnak fel ugyanolyan értékű eredmény előállításához, miközben csökkentik az energia egy egységére eső szén-dioxid-kibocsátást. Az anyagfelhasználás-csökkentés és a széntelenítés jelensége az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez vezetett. A fenti összefüggés hátterében meghúzódó technológiai és viselkedési hajtóerők segíthetnek a fejődő országoknak abban, hogy mérsékeljék a kibocsátásukat, miközben gazdaságuk fejlődik.

Az energiaszolgáltató ipar hagyományosan a magas széntartamú fosszilis energiahordozók elégetésével állította elő a villamos energiát. Ugyanakkor a folyamatban lévő, rövid távon bekövetkező átállás a földgáz elégetését alkalmazó hatékonyabb technológiára, a megújuló energiaforrások növekedésével együttesen egy olyan jövő felé mutat, amelyben e gazdasági ágazat kibocsátása a jelenlegi céloknál is nagyobb mértékben csökken.

A gyártási ágazatban a természettől is tanulhatunk. Az ipari ökológia egy olyan kutatási terület, amely párhuzamokat vizsgál az ipari és természeti rendszerek között, és olyan javaslatokat fogalmaz meg, amelyeket az ipar felhasználhat. Például a természetben minden anyag hasznosításra kerül. Minden olyan dolog, amely nem szükséges egy adott folyamathoz, visszakerül a rendszerbe, és átalakulva máshol hasznosul. Egy adott folyamatból származó melléktermék egy új folyamat építőelemévé válik, és az egész rendszer a nap energiájával működik.

Az életciklus-elemzést egyre szélesebb körben használják annak megértésére, hogy az energia és az anyagok ilyen ismételt felhasználása és újrahasznosítása milyen módon járulhat hozzá a kibocsátás csökkentéséhez. Az életcikluselemzés a lehetséges környezeti károk mutatóiként a teljes energiafelhasználást, valamint a levegőbe, vízbe és a talajba történő kibocsátásokat vizsgálja. Az életciklus-elemzés beépítése a döntéshozatalba környezeti előnyöket és költségmegtakarításokat hozhat magával, miközben ösztönzi a gazdaságosabb és kevésbé szennyező alternatívákat.

Más ágazatoknak is szerepet kell játszaniuk a jövőbeni kibocsátás csökkentésben. Az Európai Tanács megállapodott abban, hogy a 2005-ös szinthez képest 30%-kal csökkenti a kibocsátást azokban az ágazatokban, amelyekre nem terjed ki a kibocsátás-kereskedelmi rendszer. Az EU közös kötelezettségvállalási határozata (ESD) kötelező erejű éves célokat határoz meg az egyes tagállamok számára 2020-ig az összes ilyen ágazatban történő kibocsátás tekintetében, mint például a közlekedés, az építőipar, a mezőgazdaság és a hulladékkezelés. A közlekedési ágazatra, mely az egyik fő kibocsátó, nem terjed ki az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszer. A kibocsátás csökkentése a közlekedési ágazatban korlátozott marad, és a jelenlegi politikák alapján előrejelzett kibocsátáscsökkentés a mezőgazdasági ágazatban is korlátozott lesz.

A városoknak és a háztartásoknak is részt kell venniük

Az éghajlatváltozás mérséklése nem csak azon múlik, hogy az ipar elérje vagy meghaladja a célokat. Nemzeti, helyi és egyéni szinten nekünk is szerepünk van benne. Különösen a városoknak és a háztartásoknak kell cselekedniük a kibocsátás csökkentése érdekében.

A városok az éghajlatváltozás elleni harc frontvonalában állnak. 2015 márciusában 30 európai város vezetői abban állapodtak meg, hogy évi 10 milliárd eurós együttes vásárlóerejüket arra fordítják, hogy a kibocsátással erősen érintett ágazatokban, mint például a közlekedés, a háztartások fűtése és az energiaszolgáltatás, környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat szereznek be. Ez a kezdeményezés kiegészíti a Covenant of Mayors (Polgármesterek Szövetsége) kezdeményezést, egy európai mozgalmat, amelynek keretében a helyi és regionális hatóságok önkéntesen vállalják az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiaforrások használatának növelését a területükön. Jelenleg 6 279 tagja van, és az a célja, hogy 2020-ig elérje és meghaladja az EU 20%-os kibocsátáscsökkentési célját.

A háztartások szerepe szintén fontos. A fogyasztási szokások közvetlenül és közvetetten is hatással lehetnek a kibocsátásra. 2000 és 2007 között a háztartások egy elköltött euróra vetítve egyre inkább csökkentett környezetterhelésű árukat és szolgáltatásokat vásároltak. Így különösen környezetbarátabb módon költöttek lakhatásra, vízre, közlekedésre, élelmiszerekre, alkoholmentes italokra, villamos energiára és más tüzelőanyagokra ebben az időszakban. Ugyanakkor a kiadások teljes növekedése ezekben a fogyasztási kategóriákban ellensúlyozhatta az előnyöket.

Ezek a fogyasztásbeli változások a gyártási folyamatok és a szolgáltatások terén bekövetkezett fejlesztésekkel karöltve az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenéséhez vezettek minden mért fogyasztási kategóriában. Ugyanakkor további hatékonyságjavulás és a környezetet kevésbé igénybevevő fogyasztás felé kell elmozdulni, ha a globális fogyasztás növekedése összességében folytatódik. Mindeközben az EU-n kívül gyártott áruk fogyasztásának hatását sem lehet alábecsülni.

A globális céloktól a megvalósításig

Összességében az üzenet egyértelmű. Elengedhetetlen, hogy a COP21-en sikerüljön elérni az éghajlatra vonatkozó megállapodást. Ennek nagy jelentősége lesz a kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatos célok meghatározásában és a megfelelő lépések egyértelmű megfogalmazásában mind az éghajlatváltozás mérséklése, mind az ahhoz való alkalmazkodás terén. A kibocsátáscsökkentési célokban való puszta megállapodás önmagában nem állítja meg az éghajlatváltozást. E célok eléréséhez jól megtervezett, ambiciózus és kötelező erejű szakpolitikákra van szükség, amelyek a kibocsátás csökkentéséhez vezetnek. Ezeknek a politikáknak katalizátorként kell működniük az ipar és a háztartások számára abban, hogy csökkentsék a kibocsátást a gyártás és a fogyasztás területén.

Az nem vitás, hogy a gazdasági tevékenységek kibocsátása szoros összefüggésben áll a fogyasztási szokásainkkal. A helyi hatóságok, a háztartások és az egyes emberek is nyomást gyakorolhatnak a jelenlegi termelési rendszerekre. A fogyasztás csökkentése vagy olyan áruk és szolgáltatások fogyasztása, amelyek kevésbé káros hatással vannak a környezetre, ezen áruk előállítási és értékesítési módszereinek megváltozását fogja előidézni. Végső soron az éghajlat megmentése az otthonunkban kezdődik.