Európa levegője ma

London, 1952. december 4.: Sűrű köd kezdett leereszkedni a városra. Elállt a szellő. Az elkövetkező napokban a levegő mozdulatlanul állt a város fölött. A szén égése során a kén-dioxidok magas szintje szabadult fel, ami sárgás árnyalatot adott a ködnek. A kórházak hamarosan megteltek légzőszervi megbetegedésektől szenvedő emberekkel. A legrosszabb időpontban a látási viszonyok egyes helyeken olyan rosszak voltak, hogy az emberek nem látták a saját lábukat. A nagy londoni szmog során a becslések szerint az átlagos halálozási rátán felül további 4000–8000 ember, többségében kisgyermek és idős ember halt meg.

A 20. században Európa nagy ipari városaiban viszonylag gyakori volt a súlyos légszennyezés. A gyárak üzemeltetéséhez és a háztartások fűtéséhez gyakran használtak szilárd tüzelőanyagokat, különösen szenet. A téli körülményekkel és meteorológiai tényezőkkel összekapcsolódva emiatt sok olyan nap volt, amikor a városi területek fölött napokig, hetekig, sőt hónapokig lebegett nagyon magas szintű légszennyezés. London valójában már a 17. század óta ismert volt a légszennyezéssel járó epizódokról. A 20. századra a londoni szmogot a város egyik jellegzetességének tekintették, amely még az irodalomban is megtalálta helyét.

(c) Ted Russell|Getty Images

A cselekvés a levegőminőség valódi javulásához vezetett

Azóta sok minden változott. A nagy szmogot követő években a nyilvánosság és a politikusok növekvő tudatossága következtében olyan jogszabályokat fogadtak el, amelyek célja a helyhez kötött szennyezőforrásokból, így a háztartásokból, a kereskedelemből és az iparból származó légszennyezés csökkentése volt. Az 1960-as évek végén az Egyesült Királyság mellett sok más ország is kezdett a légszennyezés kezelésére irányuló jogszabályokat elfogadni.

A nagy szmog óta eltelt 60 évben Európa levegőminősége lényegesen javult, ami főként a hatékony nemzeti, európai és nemzetközi jogszabályoknak köszönhető.

Egyes esetekben nyilvánvalóvá vált, hogy a légszennyezés problémáját csak nemzetközi együttműködés útján lehet megoldani. Az 1960‑as években tanulmányok kimutatták, hogy a savas esőt, amely a skandináv folyók és tavak savasodását okozta, a kontinentális Európában a levegőbe bocsátott szennyezőanyagok okozzák. Ennek eredménye volt az első jogilag kötelező nemzetközi egyezmény, amely tágabb regionális alapokon foglalkozott a légszennyezés problémáival, nevezetesen az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságának 1979. évi egyezménye a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről.

Európa levegőjének javításához a technológiai fejlesztések is hozzájárultak, amelyek egy részét a jogalkotás ösztönözte. A gépkocsik motorjai például hatékonyabbak lettek az üzemanyag‑felhasználás terén, az új dízelgépkocsik beépített részecskeszűrőkkel rendelkeznek, és az ipari létesítmények egyre hatékonyabb szennyezéselhárító berendezéseket kezdenek használni. Az olyan intézkedések, mint a forgalmi torlódásokért kiszabott díjak vagy a tisztább autókhoz kapcsolódó adóügyi ösztönzők, szintén viszonylag sikeresnek mondhatók.

Bizonyos légszennyező anyagok, mint a kén‑dioxid, a szén-monoxid és a benzol kibocsátását jelentősen csökkentettük. Ez a levegőminőség és így a közegészség terén is egyértelmű javuláshoz vezetett. A szénről a földgázra való átállás például nagy szerepet játszott a kén-dioxid koncentrációk csökkentésében: a 2001 és 2010 közötti időszakban az EU-ban a felére csökkent a kén‑dioxid koncentráció.

Az ólom egy másik olyan szennyezőanyag, amelyet jogszabályokkal sikerült kezelni. Az 1920-as években a legtöbb gépjárműben elkezdtek ólmozott benzint használni, hogy elkerüljék a belső égésű motorok károsodását. A levegőbe kibocsátott ólom egészségügyi hatásai csak évtizedekkel később váltak ismertté. Az ólom hatással van a szervekre és az idegrendszerre, így különösen gyermekek esetében akadályozza az értelmi fejlődést. Az 1970-es évektől kezdődően európai és nemzetközi intézkedések sora a gépjárművekben használt benzin ólmozott adalékanyagainak fokozatos kivonásához vezetett. Ma a levegő ólomkoncentrációját mérő megfigyelőállomások szinte mindegyike az uniós jogszabályokban rögzített határértékeknél jóval alacsonyabb koncentrációkról tesz jelentést.

Hol tartunk most?

Más szennyezőanyagok esetében az eredmények kevésbé egyértelműek. A légkörben zajló kémiai reakciók és bizonyos gazdasági tevékenységektől való függésünk nehezebbé teszi, hogy e szennyezőanyagokkal megbirkózzunk.

Egy másik nehézség abból ered, ahogy a jogszabályokat az egyes uniós országokban végrehajtják és kikényszerítik. A levegővel foglalkozó jogszabályok az EU-ban általában célokat vagy korlátokat határoznak meg egyes anyagokra vonatkozóan, de az országokra bízzák annak eldöntését, hogyan fogják elérni e célokat.

Egyes országok számos eredményes intézkedést hoztak a légszennyezés kezelésére. Más országok kevesebb intézkedést hoztak, vagy az intézkedések, amelyeket hoztak, kevésbé bizonyultak eredményesnek. Ez részben az országok között a nyomon követés szintjében mutatkozó eltéréseknek és a különböző végrehajtási kapacitásoknak tudható be.

A légszennyezés ellenőrzésével kapcsolatban további probléma a laboratóriumi vizsgálatok és a valós világban fennálló feltételek közötti különbségből adódik. Azokban az esetekben, amikor egy jogszabály konkrét ágazatokat vesz célba, mint a közlekedés vagy az ipar, az ideális laboratóriumi körülmények között tesztelt technológiák tisztábbnak és eredményesebbnek tűnhetnek, mint a valós világbeli felhasználások és helyzetek során.

Emlékezni kell arra is, hogy a levegővel nem összefüggő új fogyasztási tendenciák vagy szakpolitikai intézkedések is járhatnak nem szándékolt hatással az európai levegőminőségre.

(c) Cristina Sînziana, ImaginAIR/EEA

"Romániában a vidéki területeken még mindig követik a tarlóégetés régi gyakorlatát. Ezzel megtisztítják a területet az új, gazdag termés előtt. A természetre gyakorolt negatív hatása mellett véleményem szerint ez a tevékenység a helyi közösség egészségére is ártalmas. Mivel az égetés során bizonyos számú emberre van szükség a tűz ellenőrzés alatt tartásához, a hatás nagyon konkrét."
Cristina Sînziana Buliga, Románia

A városokban még mindig magas a finom részecskés anyagnak való kitettség

A finom részecskés anyag kezelésére irányuló jelenlegi uniós és nemzetközi jogszabályok két méretre osztják a részecskéket – a 10 mikron vagy annál kisebb átmérőjű és a 2,5 mikron vagy annál kisebb átmérőjű részecskék (PM10 és PM2.5) –, és mind a közvetlen kibocsátásokat, mind a prekurzor gázok kibocsátásait célba veszik.

A finom részecskés anyag kibocsátása terén lényeges haladást sikerült elérni Európában. 2001 és 2010 között a PM10 és a PM2.5 közvetlen kibocsátása 14%-kal csökkent az Európai Unióban és 15%-kal az EEA 32 tagországában.

A PM-prekurzorok kibocsátása is csökkent az EU-ban: a kén-oxidoké 54%-kal (44%-kal az EEA 32 tagországában), a nitrogén-oxidoké 26%-kal (23%-kal az EEA 32 tagországában), az ammóniáé 10%-kal (8%-kal az EEA 32 tagországában).

E kibocsátáscsökkenések azonban nem mindig vezettek a finom részecskés anyagnak való alacsonyabb expozícióhoz. Továbbra is magas az európai városi népesség azon hányada, amely az uniós jogszabályokban előírt értéket meghalaldó szintű PM10 koncentrációnak van kitéve (18–41% a 15 uniós tagállam esetében és 23–41% az EEA 32 tagországa esetében), és ez az elmúlt évtizedben csak kis mértékben csökkent. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szigorúbb iránymutatásait figyelembe véve az EU városi népességének több mint 80%-a túlzott PM10‑koncentrációnak van kitéve.

De ha a kibocsátás lényegesen csökkent, akkor miért magas még mindig a finom részecskés anyagnak való kitettség Európában? Egy adott területen vagy meghatározott forrásból származó kibocsátás csökkentése nem vezet automatikusan alacsonyabb koncentrációhoz. Egyes szennyezőanyagok elég sokáig maradnak a légkörben ahhoz, hogy egyik országból a másikba vagy egyik kontinensről a másikra jussanak el, vagy bizonyos esetekben körbeutazzák a Földet. A részecskék és prekurzoraik földrészek közötti utazása bizonyos fokig megmagyarázhatja, hogy Európa levegője miért nem javult olyan mértékben, amennyire a finom részecskés anyag és a prekurzorok kibocsátása csökkent.

A finom részecskés anyag továbbra is magas koncentrációjának egy másik oka fogyasztási szokásainkban keresendő. Így például az elmúlt években egyes városi területeken a PM10 szennyezés egyik jelentős forrását jelentette a háztartások fűtése céljára kis tűzhelyekben elégetett fa és szén, különösen Lengyelországban, Szlovákiában és Bulgáriában. Ez részben a magas energiaárak következménye, mivel emiatt különösen az alacsony jövedelmű háztartások olcsóbb alternatívákat keresnek.

Ózon: rémálom forró nyári napokon?

Európának 2001 és 2010 között sikerült csökkentenie az ózon-prekurzorok kibocsátását is. Az EU-ban 26%-kal csökkent a nitrogén-oxidok kibocsátása (23%-kal az EEA 32 tagországában), a nem-metán illékony szerves vegyületek 27%-kal csökkentek (28%-kal az EEA 32 tagországában), a szén-monoxid kibocsátás pedig 33%-kal csökkent (35%-kal az EEA 32 tagországában).

A PM-prekurzorokhoz hasonlóan a légkörbe kibocsátott ózon-prekurzorok mennyisége csökkent, de a magas szintű ózonkoncentráció nem csökkent ennek megfelelő mértékben. Ez részben az ózon és prekurzorai földrészeken keresztüli terjedésének következménye. A topográfia és az időjárási feltételek, mint a szelek és a hőmérséklet évről évre történő változásai is szerepet játszanak.

Annak ellenére, hogy a nyári hónapokban csökkent a magas ózonkoncentrációk előfordulásának száma és gyakorisága, a városi népesség ózonnak való kitettsége még mindig magas. A 2001 és 2010 közötti időszakban az EU városi népességének 15–61%-a az uniós célértékeket meghaladó ózonszintnek volt kitéve, főként – a melegebb nyarak miatt – Dél-Európában. Az Egészségügyi Világszervezet szigorúbb iránymutatásai alapján az EU-ban szinte minden városi lakos túlzott ózonszinteknek volt kitéve. Általában véve a magas ózonszint jellemezte epizódok gyakoribbak a mediterrán térségben, mint Észak-Európában.

A magas ózonkoncentráció azonban nem csupán a nyári hónapokban megfigyelhető, városi jelenség. Meglepő módon az ózonszint általában magasabb a vidéki területeken, bár ott kevesebb ember van annak kitéve. A városi területeken általában nagyobb a forgalom, mint a vidéki területeken. A közúti közlekedés által kibocsátott egyik szennyezőanyag azonban egy kémiai reakció útján elpusztítja az ózonmolekulákat, ami a városi területeken alacsonyabb ózonszinthez vezethet. A nagyobb forgalom ugyanakkor a városokban a finom részecskés anyag magasabb szintjét okozza.

(c) Jerome Prohaska, ImaginAIR/EEA

Jogalkotás a kibocsátások csökkentésére

Mivel részben más országokból származhatnak, egyes PM-prekurzorok és ózon-prekurzorok kibocsátását a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló egyezményhez fűzött Göteborgi Jegyzőkönyv szabályozza.

2010-ben 12 uniós ország és maga az EU is túllépett egy vagy több kibocsátási plafont (a kibocsátások megengedett mennyiségét) az egyezmény hatálya alá tartozó egy vagy több szennyezőanyag (nitrogén-oxidok, ammónia, kén‑dioxid és nem-metán illékony szerves vegyületek) tekintetében. A nitrogén-oxidokra vonatkozó plafont a 12 ország közül 11 túllépte.

Hasonló kép bontakozik ki az uniós jogalkotás alapján is. A nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelv ugyanannak a négy szennyezőanyagnak a kibocsátását szabályozza, mint a Göteborgi Jegyzőkönyv, de egyes országok esetében valamivel szigorúbb határértékekkel. A nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelvvel kapcsolatos végleges adatok azt mutatják, hogy 2010-ben 12 uniós ország nem tartotta be a nitrogén-oxidokra vonatkozó, jogilag kötelező erejű kibocsátási határértékét. Több ilyen ország a három további szennyezőanyag közül egy vagy több határértékeit sem tartotta be.

Honnan jönnek a légszennyező anyagok?

Általában könnyebb mérni és nyomon követni az emberi tevékenység hozzájárulását a légszennyező anyagok létrehozásához, mint a természetes forrásokat, de ez az emberi hozzájárulás az adott szennyezőanyagtól függően nagymértékben eltérően alakul. A tüzelőanyagok égetése egyértelműen az egyik legjelentősebb hozzájáruló tényező, amely a legkülönbözőbb gazdasági ágazatokban is jelen van, a közúti szállítástól és a háztartásoktól az energiafelhasználásig és az energiatermelésig.

A mezőgazdaság bizonyos szennyezőanyagok vonatkozásában szintén jelentős hozzájáruló tényező. Az ammóniakibocsátás körülbelül 90%-a és a metánkibocsátás körülbelül 80%-a mezőgazdasági tevékenységekből származik. További metánforrás még a hulladék (hulladéklerakók), a szénbányászat és a nagy távolságra történő gázszállítás.

Az EEA tagországokban és együttműködő országokban a nitrogén-oxidok kibocsátásának több mint 40%-a a közúti szállításból származik, míg a kén-oxidok körülbelül 60%‑a az energiatermelésből és -elosztásból ered. A kereskedelmi, kormányzati és középületek, valamint a háztartások a PM2.5 és a szén-monoxid kibocsátás körülbelül feléhez járulnak hozzá.

Nyilvánvaló, hogy számos különböző gazdasági ágazat járul hozzá a légszennyezéshez. Lehet, hogy nem kerül az újságok címlapjára, ha ezekben az ágazatokban a levegőminőséggel összefüggő megfontolásokat beiktatjuk a döntéshozatali folyamatokba, de minden bizonnyal segítene abban, hogy javítsuk Európa levegőjének minőségét.

A levegőminőség a nyilvánosság figyelmének kereszttüzében

Valóban a nemzetközi lapok címlapjaira került és a nyilvánosság figyelmét is magára vonta viszont az elmúlt években a nagy városi területek levegőminősége, különösen az olimpiai játékoknak otthont adó városok esetében.

Vegyük például Pekinget. A város gyorsan emelkedő felhőkarcolóiról és légszennyezéséről egyaránt ismert. Peking 1998-ban kezdte meg a légszennyezés szisztematikus ellenőrzését – három évvel azelőtt, hogy hivatalosan kiválasztották volna arra, hogy otthont adjon az olimpiai játékoknak. A hatóságok konkrét intézkedéseket hoztak, hogy az olimpia előtt javítsák a levegőminőséget. A régi taxikat és buszokat lecserélték, és a szennyező iparágakat áttelepítették vagy bezárták. Az olimpia előtti hetekben felfüggesztették az építkezési munkálatokat és korlátozták a gépkocsihasználatot.

C.S. Kiang professzor, Kína egyik vezető éghajlattudósa a pekingi olimpiai játékok alatti levegőminőségről beszél: „A játékok első két napja alatt a PM2.5, a tüdőbe mélyen behatoló finom részecskék koncentrációja 150 μg/m3 körül alakult. A második napon esni kezdett az eső, megélénkült a szél, és a PM2.5 szintek meredeken csökkentek, majd 50 μg/m3 körül lebegtek, ami kétszerese a WHO 25 μg/m3-t kitevő iránymutatásának.”

(c) Rob Ewen | iStock

Hasonló vitára került sor az Egyesült Királyságban a 2012-es londoni olimpiai játékok előtt. Elég jó lesz a levegőminőség az olimpiai sportolóknak, különösen a maratoni futóknak vagy a kerékpárosoknak? A manchesteri egyetem szerint a londoni olimpia nem volt szennyeződésmentes, de még mindig ez lehetett az elmúlt évek legkevésbé szennyezett olimpiája. Úgy tűnik, segített a kedvező időjárás és a jó szervezés; elég nagy eredmény ez az 1952-es Londonhoz képest.

A légszennyezés problémája azonban sajnos nem tűnik el, ha kialszik az olimpiai reflektorfény. 2013 első napjaiban Peking ismét súlyos légszennyezésbe burkolózott. Január 12‑én a hivatalos mérések 400 μg/m3 fölötti PM2.5 koncentrációkat mutattak, míg a különböző helyszíneken végzett nem hivatalos mérések elérték a 800 μg/m3-t is.

További információk

• EEA 4/2012. jelentés - Levegőminőség Európában – 2012. évi jelentés
• EEA 10/2012. jelentés - TERM 2012 – A közlekedés hozzájárulása a levegőminőséghez