Osztozás a természeti kincseken

Európától több ezer kilométerre, a Bengáli‑öbölben megbúvó Orisza államon ezrével robognak keresztül a teherautók. Kelet-Indiában járunk, India ásványi vagyonának legendás forrásánál és a múltbeli globális ipari növekedés egyik legjelentősebb nyersanyagforrásánál. Az India e részén fellelhető ásványi vagyon továbbra is a legértékesebbek között van a világon, és a régió ipari forradalma lehet, hogy még csak most kezdődik.

Az itteni erdőkben élő törzsi népeknek sok vesztenivalójuk, ugyanakkor kevés nyernivalójuk van. Az erdőlakó törzsek nem részesülnek hatékony védelemben, jogaikat soha nem rögzítették vagy ismerték el megfelelően. A Gajapati körzetet borító erdő mélyén, egy kis törzsi faluban egy házaspár, Gangi Bhuyan és férje, Sukru Bhuyan neveli fiatal gyermekeit az erdőben és annak környékén.

Minden évben mintegy öt hónapon keresztül a falujukat, Raibadát körülvevő erdő szélén fekvő, kevesebb mint 0,2 hektárnyi parcellájukat művelve biztosítják családjuk megélhetését. Ebben az időszakban zöldségeket, magvakat, gyümölcsöket, gyógynövényeket és építőanyagot (például füvet) is gyűjtenek az erdőből. Az ezt követő négy hónapban ez képezi a fő élelemkészletüket. Az erdő nélkül éheznének. Az év fennmaradó három hónapjára kénytelenek nagyvárosokba, például Bangalorba vagy Mumbaiba vándorolni, ahol fizikai munkásként dolgoznak.

Vagyon a föld mélyén, szegénység a felszínen

A Kelet-India félszigeti részén, a Bengáli‑öbölben fekvő Orisza ásványok széles körében gazdag. Az államot valójában India ásványokban egyik leggazdagabb államának tartják. Minőség szempontjából az Oriszában fellelhető ásványok a világon a legjobbak között vannak.

Bőséges, javarészt feltáratlan szén-, vasérc-, bauxit-, kromit-, mészkő-, dolomit-, mangán-, gránit-, ón-, nikkel-, vanádium-, és drágakőkészleteinek köszönhetően az állam ugrásszerű iparosodáson megy keresztül. Néhány ásvány tekintetében ezenkívül Oriszában található a világ készleteinek jelentős része, nem csupán mennyiség, de minőség szempontjából is. Ez az oka annak, hogy a nemzetközi cégek sorban állnak, hogy hozzáférést szerezzenek.

Az ásványok egy részét Indiában használják fel, de jelentős mennyiségeket szállítanak a világ más tájaira is: Kínába, Japánba, Dél-Afrikába, Oroszországba, Koreába, Thaiföldre, Malajziába, Indonéziába, Ukrajnába, Nepálba, az Egyesült Államokba, és természetesen az Európai Unióba is (Ota, A.B., 2006).

Globalizált világunk törésvonalai

Föld alatti vagyonával és a föld feletti szegénységével Orisza globális világunk számos töréspontját szemlélteti. Itt találkozik az egyenlőtlenség, a természeti erőforrások iránti kíméletlen versengés és a kényszervándorlás. Az oriszai bányászat eredményez ugyan gazdasági előnyöket a térség számára, azonban ez a haszon nem egyenlően oszlik meg. Az erdőlakó törzsek nagy árat fizetnek, ugyanis otthonaik veszélyben vannak, miközben a bányásztársaságok egyre inkább igyekeznek hozzáférni földjeikhez.

Orisza törzsi lakosságának hatvan százaléka él olyan területeken, amelyek alatt ásványi kincsek találhatók. Hagyományosan azonban nincs bejegyzett joguk e területek felett. A törzsi lakosság a gazdasági fejlesztési projektek – köztük bányászati tevékenységek – lehetővé tétele érdekében történő áttelepítése már jó ideje zajlik, azonban az utóbbi évtizedekben az áttelepítések léptéke megváltozott, és az 1991 óta zajló gazdasági fejlesztések növelték mind az áttelepítések számát, mind azok kiterjedését (Ota, A.B., 2006).

Hova jutnak el a természet nyújtotta előnyök?

A természeti erőforrások hasznosítása környezeti és társadalmi-gazdasági kérdések egész sorával sor függ össze.

A biológiai sokféleség világgazdasági jelentőségéről szóló, Az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség gazdaságtana (TEEB folyamat) című, nagyszabású elemzés feltárja a biológiai sokféleség csökkenése és a szegénység közötti összefüggéseket.

A TEEB kutatóinak az volt a célja, hogy megállapítsák, kik azok, akik közvetlen előnyben részesülnek számos, az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség által nyújtott szolgáltatásból. Pavan Sukhdev, az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) Zöld Gazdaság Kezdeményezésének vezetője szerint „A válasz az, hogy többnyire a szegények. A leginkább érintett megélhetési formák az önellátó gazdálkodás, az állattenyésztés, a halászat és az informális erdészet – a világ szegényeinek nagy része függ ezektől” (EC, 2008).

A biológiai sokféleség Indiában végbemenő csökkenése a nőkre nézve is súlyos következményekkel jár, ugyanis komoly hatással van erdei gyűjtögetőként ellátott szerepükre. Az Orisza és Cshattíszgarh törzsi közösségek lakta régióiban végzett tanulmányok dokumentálták, hogy miként vezet az erdőirtás a megélhetési források elvesztéséhez, valamint ahhoz, hogy a nőknek négyszer akkora távolságokat kell megtenniük, hogy az erdő terményeit begyűjtsék, illetve hogy többé nem képesek hozzáférni egyes gyógynövényekhez, mivel azok elfogytak. Ez a veszteség csökkenti a bevételeket, több fáradságos munkát eredményez és a fizikai egészségre is hatással van. Vannak továbbá arra utaló bizonyítékok, hogy a nők a családjukon belül viszonylag magasabb státuszt élveznek a megfelelően erdő borította falvakban, ahol a háztartási bevételekhez való hozzájárulásuk nagyobb arányú, mint a természeti erőforrásokkal nem rendelkező falvakban élőké (Sarojini Thakur, 2008).

Európában gyakran el vagyunk szigetelve a környezet pusztulásának közvetlen hatásaitól – legalábbis rövid távon. Az élelmiszer és menedék tekintetében közvetlenül a környezettől függő, szegénységben élő lakosság számára azonban ezek a hatások súlyosak lehetnek. Gyakran előfordul, hogy a társadalom leggyengébb tagjai viselik legnagyobb mértékben a természeti rendszerek pusztulásából eredő terheket, miközben az előnyökből csak alig vagy egyáltalán nem részesülnek.

A becslések az éves természetitőkeveszteségeket jellemzően a GDP jelentéktelennek tűnő néhány százalékpontjában határozzák meg. Ha azonban az emberek szempontjából vizsgáljuk meg ezeket, a méltányosság elve alapján, illetve annak fényében, hogy tudjuk, kik azok, akik a természet nyújtotta előnyökből leginkább hasznosodnának – azaz a szegények –, akkor az effajta veszteségek enyhítése sokkal nagyobb súlyt kap.

Ez a szempont a világ minden táján érvényes. Itt arról van szó, hogy a világ szegényeinek joguk van a természetből származó megélhetési forrásokhoz, amelyek jólétük felét, vagy akár még nagyobb hányadát teszik ki, és amelyeket képtelenek lennének helyettesíteni (EC, 2008).

Természeti tőke és az ökoszisztémák szolgáltatásai

A „természeti tőke” és az „ökoszisztéma-szolgáltatások” fogalma az ember és a környezet viszonyáról szóló tárgyalások központi kérdését jelentik. Ahhoz, hogy ezeket megérthessük, érdemes átgondolnunk, hogy mit is tesznek értünk a természeti rendszerek.

Vegyük például az erdőket. Az erdők ételek széles kínálatát nyújthatják: gyümölcsöket, mézet, gombákat, húst és így tovább. Ha megfelelően gazdálkodunk velük, a gazdaság számára erőforrások – például faanyag – fenntartható forrásaként is szolgálhatnak. Az erdők azonban ennél sokkal többet tesznek értünk. A fák és a növényzet például a szennyezőanyagok és az üvegházhatású gázok elnyelése által segítenek helyi és globális szinten fenntartani az egészséges éghajlatot. Az erdei talaj lebontja a hulladékokat és megtisztítja a vizet. Az emberek pedig gyakran hosszú utakat tesznek meg, hogy élvezhessék az erdő szépségét és nyugalmát, vagy éppen olyan szabadidős tevékenységeket űzzenek, mint a vadászat.

E szolgáltatások – élelmiszerek és rostok biztosítása, az éghajlat szabályozása stb. – mindegyike értékes. Sokat kellene fizetnünk olyan gépekért, amelyek ugyanezt meg tudnák tenni. Éppen ezért az ökoszisztémákra egyfajta tőkeként kell tekintenünk, amelyek szolgáltatásokat nyújtanak tulajdonosuknak, de gyakran más, közel és távol élő embereknek is (például az éghajlat szabályozása esetén). Létfontosságú, hogy megőrizzük természeti tőkénket – hogy ne aknázzuk ki, és ne szennyezzük túlzott mértékben az ökoszisztémákat – ha azt akarjuk, hogy továbbra is képes legyen ezeket a felbecsülhetetlen értékű szolgáltatásokat nyújtani.

Erdőink biológiai sokféleségének értéke

Az erdők biológiai sokfélesége elsősorban azért csökken, mert nem vagyunk kellőképpen tisztában annak értékével. Az egy hektárnyi, nagyfokú biológiai sokféleséggel rendelkező erdő mezőgazdasági vagy építési területté történő átalakításáról hozott döntések például általában a közvetlen előnyökön alapulnak. Kevés figyelmet fordítunk az ezen ökoszisztémák által nyújtott számos, nem mérhető ökológiai szolgáltatásra.

Orvosság India erdeiben

Gazdag növény- és állatvilága mellett India rendelkezik a világ egyik leggazdagabb gyógynövényörökségével. Az indiaiak által rendszeresen orvosságként használt növényfajok száma akár a 8000-et is elérheti, és ezek 90–95%-a az erdőkből származik. E növények közül az indiai orvostudomány kevesebb mint 2000-et dokumentált hivatalosan. A többivel kapcsolatban az információk dokumentálatlanul, szájhagyomány útján és népi bölcsesség formájában terjednek. E fajok közül a modern orvostudomány mindössze 49-et hasznosít.

A biológiai sokféleség egyfajta biztosíték az emberben előforduló betegségekkel szemben – tudástár, amely olyan betegségek lehetséges gyógymódjait tartalmazza, mint a rák vagy az AIDS. A kínafa kérge például a malária gyógyítására használt hatóanyagot tartalmaz. Kritikus fontosságú tényező, hogy gyakran nem tudhatjuk, mekkorát veszíthet a társadalom azzal, ha egy faj kihal.

Ez a szakasz részben a Green accounting for Indian states project: the value of biodiversity in India’s forests (Zöld elszámolás India állami projektjeihez: a biológiai sokféleség értéke India erdeiben) című jelentésen alapul (Gundimeda et al., 2006).

Az egy helyben maradás joga

A globalizációt gyakran a mozgás jellemzi – például a személyek, az áruk, a vagyon és a tudás mozgása. Az egy helyben maradás vagy a mozdulatlanság általában nem szerepel az általunk előnyben részesített emberi jogok között. Orisza erdőinek lakói – és sokan mások is – azonban gyakran pontosan erre vágynak: hogy ott maradhassanak, ahol vannak: ahol van élelmük, hajlékuk, ahova a családi és törzsi kötelékeik fűzik őket. Ott, ahol nemzedékek óta érzik magukat biztonságban.

Ahogy a népek áradata a városok és városiasodott területek felé mozog, csakugyan gondolnunk kell arra is, hogy biztosítsuk az embereknek a jogot, hogy ott maradjanak, ahol vannak.