következő
előző
tételek

Press Release

Környezetbarátabb-e Európa közlekedése? Részben igen

Nyelv megváltoztatása
Press Release Publikálva / Megjelentetve 2010. 04. 19. Utolsó módosítás 2016. 06. 03.
Topics:
Míg a technológiai fejlődés kevésbé szennyező járműveket eredményez, egyre több utas és áru tesz meg hosszabb utat, ami ellensúlyozza a nagyobb hatékonyságot. Hosszú távú tendenciák elemzése alapján az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) új jelentése Európa közlekedési rendszerének meghatározásához 2050-re pontos jövőkép kialakítását és annak megvalósítására következetes politika folytatását szorgalmazza.

Tizedik évfordulóján az EEA TERM-jelentése 40, szakpolitikai szempontból lényeges mutató elemzése alapján áttekintést nyújt a közlekedés környezetre gyakorolt hatásáról. A jelentés 1997 és 2007 közötti időszakra vonatkozó eredményei vegyes képet mutatnak; a légszennyező anyagok terén némi javulás látható, míg a közlekedésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás mértékének folyamatos növekedése komoly problémát jelent.

„Az elmúlt tíz év során a mobilitás fejlesztését szolgáló intézkedésekre összpontosítottunk, miközben figyelmen kívül hagytuk a közlekedésből származó kibocsátás elválasztását a gazdasági növekedéstől. Ma azt látjuk, hogy a közlekedési infrastruktúra terén megvalósuló nagymértékű beruházás lehetővé tette, hogy napi szükségleteink kielégítése érdekében nagyobb távolságokat tegyünk meg, de ezzel nem csökkent az az idő, amíg zajnak, forgalmi torlódásnak és légszennyezésnek vagyunk kitéve” – fejtette ki Jacqueline McGlade professzor, az EEA ügyvezető igazgatója. „A jövőben nemcsak a közlekedés módjára kell összpontosítanunk, hanem arra is, hogy miért utaznak az emberek, mivel a mobilitás végső soron elválaszthatatlanul kapcsolódik az életminőségünkhöz.”

A közlekedés, beleértve a nemzetközi légi és tengeri közlekedést, az EU teljes üvegházhatásúgáz-kibocsátásának mintegy egynegyedéért felelős. A közlekedés környezetre gyakorolt hatása más ágazatoktól eltérően továbbra is szorosan összefügg a gazdasági növekedéssel.

Tendenciák és eredmények

  • Az áruszállítás növekedése kismértékben meghaladja a gazdasági növekedés arányát; az EU-27-ben a közúti és a légi fuvarozás növekedett a legnagyobb mértékben (1997 és 2007 között a közúti fuvarozás 43%-kal, a légi fuvarozás pedig 35%-kal). A teljes áruszállításon belül a vasúti és a belföldi hajózással történő áruszállítás aránya a szóban forgó időszak alatt visszaesett.
  • A gazdaság jelenlegi lelassulása a közlekedési forgalom visszaesését eredményezte, a várakozások szerint azonban a gazdaság újbóli fellendülésével a közlekedés terén is beindul majd a növekedés.
  • Az utasszállítás tovább növekedett, de a gazdaság növekedésénél kisebb mértékben. 1997 és 2007 közötti 48%-os növekedésével továbbra is az Európai Unión belüli légi közlekedés számít a legdinamikusabban növekedő területnek. Az autóközlekedés maradt a leggyakoribb közlekedési mód: az EU-27 össz- utaskilométerének 72%-át teszi ki.
  • Az EEA-országokban a közlekedésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás 1990 és 2007 között (a belföldi légi és tengeri közlekedést nem számítva) 28%-kal növekedett, és jelenleg a teljes kibocsátás 19%-át teszi ki.
  • A légszennyező anyagok kibocsátása terén a közelmúltban történt csökkenés ellenére 2007-ben a nitrogén-oxidok legnagyobb és a részecskés szennyező anyagok második legnagyobb kibocsátója a közúti közlekedés volt.
  • A 32 EEA-ország közül egyedül Németország és Svédország van abban a helyzetben, hogy a bioüzemanyagok használata terén teljesítsék 2010-re előirányzott célkitűzéseiket.
  • A közlekedési zajjal érintettség túlnyomó része továbbra is a közúti közlekedésből fakad. A káros zajszinttel – különösen éjszaka – érintett emberek száma várhatóan növekedni fog, kivéve ha hatékony zajra vonatkozó szabályokat dolgozunk ki, és azokat teljes mértékben végre is hajtjuk.

Megjegyzések a szerkesztőnek

A jelentés háttere

Az EEA „Útban egy erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé” című jelentése az EEA Közlekedés és Környezet Jelentési Mechanizmusának (TERM) éves kiadványa, amely figyelemmel kíséri a közlekedési és környezeti stratégiák integrálására tett erőfeszítések alakulását és hatékonyságát.

A TERM-jelentéseket 2000 óta hozzák nyilvánosságra, s ezek fontos betekintést nyújtanak, amely segítséget nyújthat az EU-politikák fejlesztéséhez. A jelentés arra törekszik, hogy kiterjedjen valamennyi EEA-tagországra.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökségről (EEA)

Az EEA székhelye Koppenhágában található. Az Ügynökség célja az Európa környezeti állapotában bekövetkező jelentős mértékű és mérhető javulás elősegítése a politikai döntéshozók és a nyilvánosság időszerű, célzott, következetes és megbízható tájékoztatása révén.

Az EEA tagországai: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovák Köztársaság, Szlovénia és Törökország.

 

Elérhetőség

Médiával kapcsolatos kérdések esetén:

Gülçin Karadeniz, Sajtófelelős

Telefon: +45 3336 7172
Mobil: +45 2368 3653 

gulcin.karadeniz@eea.europa.eu

 

Iben Stanhardt, Sajtófelelős

Telefon: +45 3336 7168
Mobil: +45 2336 1381

Iben.stanhardt@eea.europa.eu

Permalinks

Topics

Topics:
Dokumentumhoz kapcsolódó lépések