Közgazdaságtani alapvetések és a környezet

Nyelv megváltoztatása
Article Publikálva / Megjelentetve 2014. 08. 25. Utolsó módosítás 2016. augusztus 31., 15:12
2014 márciusában Párizst magas szálló por koncentrációjú időszak jellemezte, ezért a magáncélú gépkocsihasználatot napokon át erősen korlátozták. A bolygó másik oldalán egy kínai társaság egy szmogbiztosítás nevű új terméket mutatott be azon belföldi utazók számára, akik tartózkodását megkeserítette a levegő rossz minősége. Szóval mennyit is ér a tiszta levegő? Segíthet-e a közgazdaságtan a szennyezés csökkentésében? Most közelebbről is szemügyre vesszük az alapvető közgazdasági fogalmakat.

 Image © Gülcin Karadeniz

A „közgazdaság" szó az „oikonomia" ősi görög szóból származik, és háztartásvezetést jelent. Az általa felölelt tevékenységek még korábbra nyúlnak vissza. A korai közösségek többnyire kiterjedt családokból álltak, amelyek együtt dolgoztak a csoport túlélése és alapvető szükségleteik kielégítése érdekében. A közösség különböző tagjai különböző tevékenységekért voltak felelősek: élelemszerzésért, menedék felkutatásáért vagy építéséért stb.

Társadalmaink és az elérhető technológia fejlődésével a tagok a közösség számára szükséges különböző feladatok ellátására kezdtek specializálódni. A specializáció növekvő áru- és szolgáltatáscserével járt együtt mind a közösségen belül, mind a közösségek között.

Piaci árak

A közös pénznem használata előmozdította a kereskedelmet. Akár gyöngyök, ezüstérmék vagy euró formájában jelenik meg, a „pénz" azt a hallgatólagos megállapodást tükrözi, hogy annak birtokában bárki elcserélheti azt termékekre és szolgáltatásokra. A tulajdonképpeni ár – a közös pénznem hány egységét kell elcserélni valamely termékért – szintén a vevő és az eladó megállapodásán alapul.

Különböző modellek léteznek annak leírására, hogy a piacok hogyan határozzák meg az eladási/vételárat. Az egyik alapvető feltételezés szerint a vevő vagy a fogyasztó bizonyos értéket tulajdonít a terméknek, és azt hajlandó megfizetni. A legtöbb termék esetében minél magasabb az ár, a fogyasztók annál kevésbé hajlandók megvásárolni azt.

Egy másik feltételezés szerint a termelő nem termelné a terméket, ha azt nem lehetne eladni a termék egységenkénti előállítási költségénél magasabb áron. A való életben a versenytársak piacról való kiszorítása vagy a felesleges készlet csökkentése érdekében az eladók időnként a termelési költségeknél alacsonyabb áron adják el termékeiket; e gyakorlatot „dömpingnek" nevezzük.

A kulcsszó itt a „költség". Hogyan számítjuk ki a költséget? Magukban foglalják-e a termékekért és szolgáltatásokért fizetett árak a természeti erőforrások használatának – szakszerűbb kifejezéssel élve a „természeti tőkének" – a költségét, illetve a termelés és fogyasztás során keletkezett szennyeződés költségét?

A rövid válasz: nem. A piaci árak szinte egyáltalán nem tükrözik a termék valós költségét – azaz mind a termelési, mind a környezeti költségeket (beleértve a környezetromlással összefüggő egészségügyi költségeket is). Jelenlegi gazdasági rendszerünk egy több ezer éves gyakorlatra épül, amelynek hátterében az az elképzelés áll, hogy a természet ingyen szolgál ki bennünket. A legtöbb esetben az, amit az anyagokért (olajért, vasércért, vízért, fáért stb.) fizetünk, a kitermelést, a szállítást és az üzleti költségeket fedezi. Ez a jelenlegi gazdasági rendszer egyik legfőbb gyengesége, és ezt két fő okból sem egyszerű orvosolni.

A költségbecslés nehézsége

Először is rendkívül nehéz megbecsülni a természet által nyújtott valamennyi szolgáltatás és előny vagy a tevékenységeink által okozott valamennyi kár költségét. Lényeges különbségek lehetnek abban, hogy mennyit hajlandók fizetni az egyének vagy a társadalmak a tiszta levegőért. A rendkívül nagy mértékű szállópor-szennyezésnek kitett népesség számára ez akár egy vagyont is megérhet; azoknak azonban, akik nap mint nap tiszta levegőt szívnak, ez talán fel sem tűnik.

A környezettel foglalkozó közgazdászok olyan számviteli fogalmakat alkotnak, amelyekkel megpróbálják kiszámítani a környezet nyújtotta előnyök, valamint a tevékenységeink által a környezetnek okozott károk „árát".

A környezeti számviteli munka egyik része a károk költségére összpontosít a szolgáltatások pénzben kifejezett értékének kiszámítása érdekében. A levegőminőség esetében például kiszámítják a rossz levegőminőség miatti egészségügyi költségeket, illetve az elhalálozás, a várható élettartam csökkenése, a munkanapok kiesése stb. miatti költségeket. Hasonlóképpen, mennyit ér az élet egy csendes környéken? A hasonló állapotú házak árai közötti különbség felhasználható a csendes környezet piaci értékének megbecsléséhez.

Mindazonáltal e számítások mindegyike jelzésértékű marad. Nem mindig egyértelmű, hogy a rossz levegőminőség milyen mértékben járul hozzá bizonyos légzési problémákhoz, vagy a zaj a lakásárak csökkenéséhez.

Néhány erőforrás tekintetében a környezeti számvitel arra is becsléssel szolgál, hogy az adott erőforrásból mennyi érhető el egy adott területen, például édesvízből egy folyómederben. Ennek során összeadják a csapadékmennyiséget, a folyóban áramló vízmennyiséget, a felszíni vizet és a talajvizet stb.

Fish for free

(c) Gülcin Karadeniz

Fizetés a környezeti szolgáltatásokért

Másodszor, még ha egyértelmű árcédulát készíthetnénk is, ezen „extra költségnek" az aktuális árakban való érvényesítése rövid távon súlyos társadalmi következményekkel járna. Az élelmiszerárak 2008. évi drasztikus emelkedése, amikor néhány tartós élelmiszer ára hat hónap alatt a duplájára nőtt, mindenkit érintett, de a legszegényebbeket a leginkább. Az ingyenes természeti szolgáltatások rendszeréről egy minden költséget magában foglaló rendszerre történő gyors áttérés társadalmi szempontból meglehetősen vitatható lenne.

Mindazonáltal néhány környezeti költség már benne foglaltatik néhány termék és szolgáltatás árában. Az adók és támogatások a kormányok leggyakoribb eszközei a piaci árak „kiigazítására". A környezetvédelmi adók extra költséget adnak a termékek árához, emelve az eladási árat. Ez az eszköz bizonyos nem fenntartható termékek fogyasztásának megfékezésére használható. A néhány európai városban alkalmazott dugódíjak például csak azon autóhasználó magánszemélyeknek teszik lehetővé a városközpontba való behajtást, akik extra díjat fizettek.

Hasonlóképpen, a támogatások a termékek vételárának csökkentésével arra ösztönözhetik a fogyasztókat, hogy környezetbarátabb termékeket válasszanak. Ezek az eszközök társadalmi egyenlőségi problémák esetében is alkalmazhatók, segítséget nyújtva a hátrányos helyzetű és a problémák által érintett csoportoknak.

A környezettel foglalkozó közgazdászok a „környezetvédelmi fiskális reformhoz" kapcsolódóan is kialakítják a megfelelő fogalmakat annak feltárása érdekében, hogy az adók hogyan változtathatók meg a környezetbarát alternatívák támogatása irányába, és hogyan reformálhatók meg a környezeti szempontból ártalmas támogatások.

Néhány esetben egy piaci szereplő (ellátó vagy vevő) elég nagy lehet a piac befolyásolásához. Néhány zöld technológia és termék esetében a hatóságok e technológiákra való átállásra vonatkozó döntése lehetővé tette az ilyen szereplők számára a piacra lépést és a versenybe szállást a már meglévő piaci szereplőkkel.

Jóllehet a közgazdaságtan segít megérteni a fogyasztásunkat és a termelés jellemzőit hajtó, valamint az árakat és az ösztönzőket meghatározó néhány fogalmat, globalizált világunkban számos egyéb tényező, például a technológia és a politika, szintén szerephez juthat.

Kapcsolódó tartalom

Hírek és cikkek

Related briefings

Kapcsolódó kiadványok

Geographic coverage

Europe
Dokumentumhoz kapcsolódó lépések
Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA)
Kongens Nytorv 6
1050 Copenhagen K
Dánia
Telefon +45 3336 7100