Gondoljon a környezetre, csak akkor nyomtassa ki ezt az oldalt, ha feltétlenül szükséges. Egy kis lépés is nagy változást hozhat, ha emberek milliói teszik azt!
Article
Az éghajlatváltozás jelentette kihívás, és az, hogy hogyan válaszolunk erre a kihívásra, meghatározó lesz az emberiség, korunk és végső soron globális örökségünk tekintetében
Ban Ki-Moon, ENSZ főtitkár
A csúcstalálkozó eredményeként létrejött az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC), amely a klímaváltozás kezelésére irányuló nemzetközi erőfeszítések jogi alapjául szolgál. Az egyezmény értelmében rendezett találkozókat, az ún. “Részes Felek konferenciáját” (Conference of the Parties [COP]) minden évben megrendezték 1994. óta.
Az UNFCCC kiegészítéseként 1997-ben aláírt Kiotói Jegyzőkönyv az első lépés a veszélyes mértékű éghajlatváltozás megelőzése érdekében teendő hosszú távú kibocsátáscsökkentési erőfeszítések terén. A Jegyzőkönyv első kötelezettségvállalási időszaka 2012-ben véget ér, és a 15. COP (a Részes Felek 15. konferenciája) várhatóan a Jegyzőkönyv nagyratörő “utódát” dolgozza ki.
A Kiotói Jegyzőkönyv jelentősége abban rejlik, hogy kötelező kibocsátási célértékeket határozott meg az azt ratifikáló fejlett ipari országok számára. Annak a 15 országnak az együttes célja, melyek 1997-ben az EU tagjai voltak, (EU-15) a kibocsátás 8%-os csökkentése a kiotói “referenciaévhez” viszonyítva (1). Ezt a célt a 2008–2012 közötti időszakban kell elérni (2). Az országokkal szembeni elvárás az, hogy főleg a hazai kibocsátás visszaszorítása révén érjék el a kiotói célokat. Ugyanakkor azonban rendelkezésükre áll egy sor egyéb lehetőség, amelyek arra szolgálnak, hogy segítsék e célok teljesítését (lásd a keretes szöveget: Teljesítsük időre a kiotói célokat).
A Kiotói Jegyzőkönyv számos vitára adott okot, elsősorban azért, mert az Egyesült Államok nem ratifikálta, továbbá a gyorsan növekvő gazdasággal rendelkező fejlődő nemzetek (például Kína és India) számára nem tartalmaz célkitűzéseket.
Az EEA éghajlatváltozással foglalkozó munkacsoportja a rendkívül szétágazó mérlegkészítési feladat koordinálásával fontos szerepet vállalt az európai erőfeszítésekben. Az európai országok üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó adatait összegyűjtik, ellenőrzik, és két fontos, a kiotói folyamat részét képező jelentés keretében elemzik.
2009-ben, a 15. COP találkozó évében a számadatok és az azok alapján végzett elemzések különös fontosságúak, mivel világos képet adnak arról, hogyan áll az EU “saját háza táján” az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése terén. Azoknak az országoknak a számára, amelyek nem írták még alá a Jegyzőkönyvet, vagy amelyek esetében még nincsenek megállapított célértékek, különösen érdekes lesz, hogyan valósítja meg az EU a Jegyzőkönyv célkitűzéseit.
Az üvegházhatású gázokról szóló első EEA-jelentést, amely minden évben tavasszal jelenik meg, “nyilvántartási” jelentésnek hívják. Az üvegházhatású gázokon egy sor, jelentős mértékű éghajlatváltozást előidéző gáz értendő, többek közt a szén-dioxid, a metán, a dinitrogén-oxid, valamint a fluorozott gázok. A nyilvántartási jelentés bemutatja az egyes országokban tapasztalható tendenciákat: vajon a kibocsátás nő vagy csökken. Beszámol továbbá arról is, hogy az adott országban miből származik a kibocsátáscsökkenés- vagy növekedés.
Minden EU-tagállamnak megközelítő becslést kell adnia az Európai Bizottságnak és az EEA-nak az ország kibocsátásáról. Vegyük például az energia ágazatot, amely az EU üvegházhatásúgáz-kibocsátásának több mint 80%-áért felelős. A tüzelőanyagfajtánként lebontott energiafelhasználási statisztikai adatokat megszorozzák az ún. “kibocsátási tényezőkkel”, majd országonként kiszámítják az energiatermeléshez kapcsolódó kibocsátás nagyságát. A mezőgazdasági eredetű kibocsátás mértékét az adott ország mezőgazdasági hasznosítás alá vont területeinek nagysága, a termesztett növényfajták, a műtrágya-felhasználás és az állatállomány (szarvasmarha, baromfi, juh, sertés stb.) alapján számítják ki.
Ahogyan a sportolókat rendszeresen vizsgálják annak ellenőrzése céljából, hogy betartják-e az előírásokat, a kibocsátás tekintetében is rendszeres megfigyelés folyik. Az adatokat összesítik, hogy átfogó képet kapjanak az európai kibocsátási szintekről, és az összesített adatokat eljuttatják az Európai Bizottsághoz, amely azután az Európai Közösségre vonatkozó hivatalos jelentésben nyújtja be a kapott adatokat az UNFCCC-hez.
Mivel az adatokat először nemzeti szinten ellenőrzik, azok végső beérkezése mintegy másfél éves késéssel történik. A 2008 júniusában kiadott legfrissebb jelentés 2006. évi adatokon alapul. A jelentés szerint az EU-15 tagállamaiban a kibocsátás 3%-kal kisebb volt, mint a “referenciaévben”.
A gázkibocsátás számszerűsítése meglehetősen elvont fogalom, így azt is nehéz meghatározni, mit is jelent pontosan a kibocsátás százalékos csökkenése vagy növekedése. Segíthet, ha a csökkenést egy év napjainak száma alapján próbáljuk meghatározni. Az EU-15 országai számára a kiotói célérték 29 napnyi kibocsátást jelent.
A 2008–2012 közé eső 5 év mindegyikében az EU-15 országok kibocsátásának átlagosan 29 nappal kevesebbnek kell lennie, mint az 1990. évi szint. Ily módon a kibocsátás csökkentését következetesen, évről évre kell elérni.
A legfrissebb EEA-adatok szerint 1990 és 2006 közt 10 napot sikerült lefaragni a kibocsátásokból. Az EU-15 országainak tehát további 19 napos csökkenést kell elérniük, hogy megfeleljenek a kitűzött célnak.
A “nyilvántartási” jelentés átadását követően az EEA éghajlat-változási csoportja késedelem nélkül belekezd az adott évi második, „Tendenciák és előrejelzések” című átfogó jelentés elkészítésébe. A jelentést télen adják ki, közvetlenül az éves ENSZ COP találkozó előtt. A jelentés az első jelentésben körvonalazott kibocsátási tendenciák mélyrehatóbb elemzését tartalmazza, és feltárja a kibocsátások forrásait, valamint a kibocsátáscsökkenés okait. A jelentés legfontosabb része azonban az előrejelzéseket tartalmazó fejezet, amely értékeli 2012-ig, illetve egészen 2020-ig kitekintve a jövőben várható üvegházhatásúgáz-kibocsátási tendenciákat. Ez a kitekintés rendkívül értékes, mivel felméri a jövőbeli problémák súlyát, és alapul szolgál a problémák megoldását célzó politikák kialakításához (5).
A legfrissebb „Tendenciák és előrejelzések” jelentés megerősíti, hogy az EU-15 országai a „referenciaév” és 2006 között 3%-kal csökkentették az üvegházhatású gáz kibocsátását. A jelentés szerint a kitűzött célérték teljesítéséhez a különféle megközelítések összekapcsolására lesz szükség.
A már életbe léptetett, illetve tervezett „hazai” (az egyes országok határain belüli) erőfeszítések, a kiotói mechanizmusok, a szén-dioxid-nyelők (például a gázokat megkötő fák ültetése) és a beruházás által elkerült kibocsátások (szénjóváírás, carbon credit) kereskedelme révén az EU-15 országai akár 11%-os kibocsátáscsökkenést is elérhetnek. A tagállamoknak azonban késedelem nélkül végre kell hajtaniuk a tervezett intézkedéseket, ellenkező esetben azok nem tudják időben kifejteni hatásukat, és így nem járulnak hozzá a kitűzött célok teljesítéséhez – áll a jelentésben.
Nemzeti szinten Franciaország, Görögország, Svédország és az Egyesült Királyság már 2006-ban elérte a kiotói célértéket. Nemzeti előrejelzéseik szerint Ausztria, Belgium, Finnország, Németország, Írország, Luxemburg, Hollandia és Portugália is teljesíteni fogja a vállalást, a dániai, olasz és spanyol előrejelzések azonban azt mutatják, hogy ez utóbbi országok nem tudják elérni a kibocsátáscsökkentési célkitűzéseket.
Teljesítsük időre a Kiotói célokatA legfrissebb EEA-adatok szerint az EU-15 országainak kibocsátása
2006-ban 3%-kal volt a „referenciaévi” szint alatt. Azoknak az államoknak, amelyek aláírták a Kiotói Jegyzőkönyvet, jelentős mértékű kibocsátáscsökkenést kell elérniük saját országukban. Ugyanakkor ennek a feltételnek a teljesítéséhez igénybe vehetik az ún. kiotói mechanizmusokat, például a „tiszta fejlődési mechanizmust” (Clean Development Mechanism [CDM]) és a „vállalások közös végrehajtását” (Joint Implementation [JI]). Ez a két mechanizmus lehetővé teszi, hogy egy adott ország más országban megvalósított kibocsátáscsökkentő projektek finanszírozásával hozzájárulhasson saját kibocsátási kötelezettségének teljesítéséhez. Az EU „kibocsátáskereskedelmi rendszere” (Emissions Trading Scheme [EU ETS]) szintén olyan eszköz, amelynek segítségével az ipari termelők költséghatékony módon korlátozhatják CO2-kibocsátásukat. A nagy mennyiségű CO2-t kibocsátó vállalatok számára határértékeket határoztak meg. Azok a kibocsátók, akik a számukra engedélyezett kibocsátási határérték alatt maradnak, eladhatják „megtakarított” kibocsátásukat olyan vállalatoknak, amelyek nem tudták teljesíteni kibocsátáskorlátozási kötelezettségüket. Ily módon létrejött a „szénkereskedelmi” piac. Az EU ETS a jelenlegi becslések szerint több mint 3%-os kibocsátáscsökkentést tesz lehetővé az EU-15 országaiban (3). Az Európai Bizottság javaslata alapján az EU ETS-t bővíteni lehetne további ágazatok, például a légiforgalmi, petrolkémiai, ammónia- és alumíniumipari ágazat, valamint további gázok bevonásával, melynek eredményeként az EU összes kibocsátásának mintegy felére terjedne ki a rendszer (4). A kiotói vállalási időszakban (2008–2012) a fejlett ipari országok egymás közt is kerekedhetnek kibocsátási engedélyeikkel a nemzeti célérték elérése érdekében. |
Az először a riói Föld Csúcson elhangzott „közös, de eltérő felelősség” kifejezés azóta az egyik legtöbbször idézett mondattá vált az éghajlatváltozással foglalkozó körökben. Hétköznapi nyelvre lefordítva a kifejezés azt jelenti, hogy az iparosodott országok nagyobb mértékben felelősek az atmoszféránkban lévő üvegházhatású gázokért, hiszen ezek az országok fejlettebb iparral rendelkeznek, következésképp az eddigi kibocsátások nagyobb része származik tőlük, így jogszabályban rögzített célkitűzéseket kell meghatározni számukra, melyek alapján a fejlődő országok előtt élen járva, fokozottabb mértékben kell visszaszorítaniuk kibocsátásaikat.
A koncepció tényleges, mind az iparosodott, mind a fejlődő országok számára elfogadható intézkedések formájában való megvalósítása azonban meglehetősen nehéznek bizonyult. 2009 decemberében a 15. COP egyik fő feladata az lesz, hogy ezt az alapelvet valós nemzetközi kibocsátásmérséklési intézkedések megfogalmazásával „átültesse” a gyakorlatba. Ez azt jelenti, hogy új kibocsátáscsökkentési célértékeket kell meghatározni, és ami a legfontosabb, rá kell bírni Amerikát és a legnagyobb fejlődő nemzeteket (pl. Indiát és Kínát), hogy csatlakozzanak az erőfeszítésekhez.
Az EU jövőbeli kibocsátáscsökkentési céljai már ismertek: 20%-os mérséklés 2020-ra, amely elérheti a 30%-ot is, ha Koppenhágában más fejlett államok is aláírják az Egyezményt, amelyet az EU mind a 27 tagállama ratifikál.
Az EU 2020. évi célkitűzése gyakorlatilag azt jelentené, hogy az európai szállítási ágazat egészének kibocsátása nullára csökken. Képzeljük el, hogy – kibocsátás szempontjából – nem lesznek többé teherautók, buszok, személyautók, vonatok, hajók és repülők. Nagyratörő cél, mégis mindenképp el kell érni, mert a helyzet rendkívül súlyos.
A legfrissebb adatok szerint a CO2-kibocsátás világviszonylatban 2000 óta négyszer gyorsabban nő, mint az előző évtizedben. Ez a növekedés meghaladja az éghajlat-változási kormányközi testület (Intergovernmental Panel on Climate Change [IPCC])által 2007-ben a „legrosszabb eset forgatókönyvében” megfogalmazott értékeket. A fejlődő országok ma már több CO2-t bocsátanak ki, mint az iparosodott nemzetek. A CO2-t megkötő természetes nyelők (pl. az óceán) elnyelőképessége az elmúlt 50 évben gyengült, ami azt jelenti, hogy ha stabilizálni akarjuk a légköri CO2-szintet, fokoznunk kell az emberi tevékenységből származó kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítéseink hatékonyságát.
“Az éghajlatváltozás megállítására irányuló intézkedések elodázásának következményei mind pénzügyi, mind erkölcsi szempontból felmérhetetlenek. Először a szegényebb emberek helyzete fog romlani, a dominóhatás révén azonban előbb-utóbb mindannyian saját bőrünkön fogjuk tapasztalni a következményeket.” - mondta Jacqueline McGlade professzor, az EEA ügyvezető igazgatója.
“Az éghajlatváltozás kezelésének kérdése túllép a szokásos politikai vagy pénzügyi kereteken: többé már nem egyes nemzeti kormányok minisztereinek feladata, hanem kormányfői szintű feladat, és ekként is kellene kezelni.” nyilatkozott McGlade professzor.
Irodalom
The Global Carbon Project, 2008. Carbon Budget 2007.
EEA, 2008a. Annual European Community greenhouse gas inventory 1990–2006 and inventory report 2008, EEA Technical No 6/2008.
EEA, 2008b. Greenhouse gas emission trends and projections in Europe 2008, EEA Report No 5/2008.
(1) A Kiotói Jegyzőkönyvben az egyes gázok esetében eltérőek a viszonyításhoz használt “referenciaévek”. Az összes kibocsátás 99%-ért felelős széndioxid, metán és dinitrogén-oxid esetében mind a 15 EU tagállamnak az 1990-es évet kell “referenciaévként” alkalmaznia. A freongázok esetében az országok választhattak más évet is. A 15 EU tagállamból tizenkettő az 1995. évet választotta.
(2) Az EU-15 tagállamai számára a Kiotói Jegyzőkönyv együttes célt határoz meg. Ezen belül a 15 tagállam mindegyikére differenciált csökkentési cél vonatkozik: egyes országokat csökkentésre köteleztek, míg másoknak korlátozott mértékű növekedést engedélyeztek. Az új EU tagállamokra egyedi célértékek vonatkoznak, Ciprus és Málta kivételével, amelyekre nézve nem határoztak meg célértékeket.
(3) A kiotói 'bázisévhez' viszonyítva.
(4) Jelenleg a nemzetközi légiforgalomból és hajózásból származó kibocsátásokra nem vonatkoznak a Kiotói Jegyzőköny, illetve az EU jogszabályai.
(5) A jelentés 2020-ig előretekintve ad hosszú távú becslést az európai kibocsátási helyzet alakulására. Ez különösen fontos az Európai Bizottság által javasolt „éghajlat és energia csomag” tekintetében, amely 2020-ra tűzi ki az elérendő célt.
For references, please go to https://www.eea.europa.eu/hu/articles/nem-pusztan-forro-levego-globalis-diplomacia-es-a-kiotoi-jegyzokonyvet-felvalto-megallapodas-kidolgozasa or scan the QR code.
PDF generated on 2024. április 20., 00:28
Engineered by: EEA Web csapat
Software updated on 26 September 2023 08:13 from version 23.8.18
Software version: EEA Plone KGS 23.9.14
Dokumentumhoz kapcsolódó lépések
Ossza meg másokkal